A polgárőrség működéséről
Az Országgyűlés elismeri az állampolgárok önszerveződésének eredményeként megalakult polgárőrség tevékenységét és méltányolja, hogy a polgárőrség támogatja a helyi önkormányzatokat és a helyi, területi rendvédelmi szerveket a közbiztonság helyi feladatainak végrehajtásában. Az Országgyűlés az ország közrendje, közbiztonsága és államhatárának rendje fenntartásának segítése, az állampolgárok személyét és a vagyoni javakat fenyegető bűncselekmények, katasztrófa-, illetve veszélyhelyzetek megelőzése és következményeinek elhárítása, a környezet és a természet védelme, valamint az ez irányú közfeladatok ellátásához szükséges szervezetek és az abban közreműködő személyek jogállásának meghatározása érdekében a következő törvényt alkotja:
*A törvényt az Országgyűlés a 2006. február 13-i ülésnapján fogadta el.
1.§ (1) A polgárőrség e törvény alkalmazásában az ország közrendje és közbiztonsága fenntartásának segítésében, a határőrizetben, a környezet- és természetvédelemben, a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében, a társadalmi bűnmegelőzésben való lakossági részvételben, illetve az önkormányzatok és a lakosság közötti bizalom erősítésében, továbbá a helyi közbiztonság közösségi védelme érdekében a lakosok közösségei által meghatározott feladatok ellátásában közreműködő, az egyesülési jog
alapján létrejött társadalmi szervezet, illetve ilyen szervezetek szövetsége.
(2) A polgárőr e törvény alkalmazásában a helyi polgárőr szervezet tagja, a Büntető Törvénykönyvben meghatározottak szerint közfeladatot ellátó személy, aki önként vállalja a polgárőrség tevékenységében való közreműködést.
2.§ (1) A polgárőrség tevékenysége során kölcsönösen együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az állami és önkormányzati szervezetekkel, a rendőrség, a határőrség, a katasztrófavédelem, illetve a vám- és pénzügyőrség szerveivel, a környezet- és természetvédelmi szervezetekkel, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságokkal, a mezei- és természetvédelmi őrszolgálattal, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával. Az együttműködés különösen a tevékenységek közös ellátását, a szakmai tevékenység segítését, a kölcsönös tájékoztatást, a tevékenység összehangolását, valamint a képzési programokban való részvétel elősegítését jelenti.
(2) Az együttműködő szervekkel történő közös feladat vagy szolgálatellátás esetén a polgárőr tevékenysége különösen a felvilágosításra, tájékoztatásra, meghatározott eseményen részvételre, helyszínen való tartózkodásra, ott a rend fenntartásában való közreműködésre, objektum,közterület vagy esemény megfigyelésére, továbbá az eljáró szerv tevékenységének támogatására és segítésére terjedhet ki.
(3) Az együttműködés tartalmi elemeit, a közös feladatok ellátásának rendjét a felek írásbeli együttműködési megállapodásban rögzíthetik.
3.§ (1) A polgárőrség és a polgárőrök tevékenységük ellátása során hatósági jogkörrel nem rendelkeznek, kényszerítő eszközt nem alkalmazhatnak.
(2) A polgárőr által tevékenysége során viselt formaruha a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy más hatóság tagjainak egyen-ruhájához való hasonlósága miatt megtévesztésre nem lehet alkalmas. A polgárőr hatósági jellegre utaló, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzést vagy címet, rangjelzést nem használhat, illetve gépjárművén csak a polgárőrség feliratot helyezheti el.
(3) A polgárőr tevékenysége során nem tarthat magánál a köz-biztonságra különösen veszélyes eszközt, és nem viselhet lőfegyvert.
(4) A polgárőr tevékenysége során megkülönböztető mellényt köteles viselni, amely jól látható Polgárőrség felirattal van ellátva.
4. § A polgárőr tevékenysége során jogosult a szabály sértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abba-hagyására felszólítani, a cselekmény folytatását megakadályozni, az elkövetőt visszatartani. Köteles azonban az elfogott személyt haladéktalanul a büntetőeljárásról szóló törvény szerint eljárni jogosultnyomozó hatóságnak átadni, ha erre nincs módja, e szervet nyomban értesíteni.
5. § A polgárőr a tevékenysége során birtokába jutott személyes adatok megismerése és adatkezelése tekintetében a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezései szerint köteles eljárni.
6. § (1) A polgárőrszervezetek szövetségének tevékenységét a központi költségvetés az éves költségvetési törvényben meghatározottak szerint támogatja, feltéve, hogy a polgárőrség legalább három feladatot ellát a következők közül:
a) a közrend, a közbiztonság védelmében, az államhatár őrzésében és rendjének fenntartásában, a katasztrófa- és veszélyhelyzet, továbbá a környezet veszélyeztetettségének, károsításának, rongálásának megelőzésében és el hárításában, következményeinek felszámolásában való közreműködés;
b) a bűn- és balesetmegelőzési, az áldozatvédelmi, a közlekedés-biztonsági és a környezetvédelmi tevékenység támogatása, a lakosság és az önkormányzatok közötti kapcsolat erősítése;
c) a rendőrségről szóló törvény alapján a rendőrkapitányok, a megyék (főváros) tekintetében a rendőrfőkapitány és az illetékességi területen működő önkormányzatok által létrehozott bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottság munkájában való részvétel;
d) folyamatos kapcsolattartás a 2. § (1) bekezdésében felsorolt együttműködő – helyi, területi és országos hatáskörű szervekkel, kölcsönös segítségnyújtás egymásnak a feladatok ellátásában;
e) közreműködés a bűncselekmények megelőzésében és felderítésében, eltűnt személyek felkutatásában;
f) önálló, illetve közös szolgálat vagy feladat teljesítésével való részvétel a 2. § (1) bekezdése szerinti együttműködő szervek szakmai tevékenységének segítésében;
g) közreműködés a lakosok személyének és javainak védelmében, az állami és önkormányzati vagyon megóvásában.
(2) A polgárőrség szervezetének nyújtott központi költségvetési támogatást az éves költségvetési törvény Belügyminisztérium fejezetében kell tervezni.
(3) A polgárőrség tagjai a részükre biztosított eszközöket a rendeltetésüknek és céljuknak megfelelően a feladataik ellátásához használják.
(4) Az együttműködő szervek, különösen az önkormányzatok, a rendvédelmi, a környezet- és természetvédelmi szervek a polgárőrség működését és tevékenységét lehetőség szerint anyagi források biztosításával, technikai és egyéb eszközök átadásával vagy más módon támogathatják.
7.§ Július első szombatja országos polgárőrnap.
8. § E törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
Sólyom László
köztársasági elnök |
Szili Katalin
az Országgyűlés elnöke |